ebi

3 beállás, hosszú kitartásokkal.
Elsőbe beállok, ismét a tegnapi érzet jelentkezik:  könnyedség, jól eső érzés (annak ellenére, hogy húzódik a lapockám környéke és én soha nem szerettem igazán ezt az ászanát).
Segítő kérdések közül az egyedüllét fogalmán gondolkodom, és meglepődve jövök rá, hogy már nem olyan vonzó számomra az egyedüllét. Egész eddigi életemben szerettem egyedül lenni, nem zavart a magány, most viszont valami más fogalmazódott meg bennem.
Második beállásnál ugyanaz a könnyedség jön, igaz a végére már fáradok, zsibbad a kezem, az ujjaim.
Mindkét lábbal földön állok? Ha lehet még jobban belefúrom a lábam a talajba, hirtelen olyan érzésem támad, mintha én magam lennék egy fa a hegyemen. Próbálom kitalálni, hogy hol helyezkedek el a hegyen, egyedül állok, vagy a sűrűjében? De erre nem kapok választ.
Következő beállásnál két gondolat jön: szilárd, rendíthetetlen. Ebben az aszánában én mindig instabilnak éreztem magam, talán a lábfejek furcsa kacsázós helyzete miatt, most viszont szilárdnak és megingathatatlanak tartom magam.