yell

Miután levertem a kiborgok lázadását, megosztom Veletek a tapasztalatokat:
Első alkalom:
Vasárnap van, kora reggel. Egy taxiállomáson utasra várakozom és az jut eszembe, hogy az egész város alszik még. Itt az alkalom, hogy kiszálljak az autóból és elvégezzem a gyakorlatot. Ahogy elkezdem, mégis rögtön felbukkan egy autós vagy egy gyalogos... Először zavar, de aztán nem is érdekel.
Meglehetősen nehéz Hegynek lenni. Főleg "Égig Érő Hegy"-nek, amilyen én szeretnék lenni. A szokásos energiákat érzem, amik az órákon is átjárnak tadászana közben. Jól bele tudom képzelni magam a Hegy szerepébe: Óriás vagyok, hatalmas. Rendületlen és nyugalmas. Sziklaszilárd és stabil. Állandó és megbízható.... Pontosan ilyennek kellene lennem, de megvalósításomban még messze vagyok a stabilitástól. Egy Hegy nem inog! Én pedig apró ingadozásokkal dülöngélek jobbra, balra, előre, hátra. Sziklaszilárd sem vagyok, mert nem tudom kitartani hosszú ideig az ászanát. Jól esik elernyedni, lazítani.
Amikor észreveszem, hogy a fejtetőm és a gerincem nem törekszik eléggé az Ég felé, arra gondolok, hogy ilyen lehet a hegyomlás. Köveim lefelé gördülnek a Föld felé. A gondolataim könnyen elterelődnek. Pl. olyanok jutnak eszembe, hogy a Hegy életének időtartama vajon hány emberöltőben mérhető? Meg olyan, hogy mi van, ha mondjuk vulkanikus hegyről beszélünk?
Mégis, minden szedett-vedettségem ellenére van egy erős késztetésem, hogy újra és újra felvegyem az ászanát és gyakoroljam. Köszönöm Istenem!

Másik alkalom:
Ma először csak egy "Hegyecske" voltam, de aztán összeszedtem magam és erősebben, stabilabban ki tudtam tartani az ászanát. Hosszabb ideig sikerült benne maradnom, mint legutóbb és kevésbé ingadoztam. A nyakam és vállam a leginkább "érzetes". Elmémben felbukkan a "nyakszirt" szó, ami csodálatosan kifejező és találó. Remek példa a csodás magyar nyelvre.