A múlt héten(,egy nap kivételével) becsületesen gyakoroltam a paszcsimottán ászanát.
A tapasztalataim és érzeteim zömében "csak" testi szinten jelentkeztek.
Az egész lábszáram ami feszült,merev volt,a folyamatos kitartás hatására azért sokat lazult és engedett.
A kezdeti kényelmetlenségek,merevségek,a póz kitartása közben mindig sokat lazultak.
Mégis,ahogy másnap újra nekiálltam a feladatnak,úgy éreztem,hogy megint elölről kell kezdenem,nem lettem lazább. (Mondjuk én mindig reggel gyakorlok,amikor még merevebbek az izmok).
Azt figyeltem még meg,hogy nagyon jól esik egy idő után tartanom a pózt. Élveztem a gerincem nyúlását,s azt a törekvést,hogy elől egyre jobban csukódjak. Volt mindig egy képem magamról,s szerettem volna magam látni egy tükörben,hogy összevethessem a két képet.
Ami eszembe jutott párszor,az a szó,hogy "bicska".
Aztán az alázat,s hogy meghajlok,valami,valaki előtt,és magam előtt is...
Picit tovább fűztem a gondolatot,és rájöttem,hogyha kicsit lazulnék,engednék minden szinten,akkor ezeket a dolgokat is könnyebben élhetném meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése